Pozitív hazai példák és összefogás a II. Valóságos Kincsesbánya Fórumon

VALÓSÁGOS KINCSESBÁNYA

2011. május 20-án ismét megrendezésre került az ország energiafüggőségnek csökkentését, a megújuló és az alternatív energiaforrás lehetőségeit vizsgáló szakmai rendezvény: a II. Valóságos
Kincsesbánya Fórum. Az országos szakmai konferenciának idén Újszilvás adhatott otthont.

A rendezvény résztvevőit Dr. Petrányi Csaba, Újszilvás polgármestere, a II. Valóságos Kincsesbánya Fórum védnöke köszöntötte, aki beszédében a Valóságos Kincsesbánya projekt jelentőségét és eddigi eredményeit hangsúlyozta, továbbá megköszönte, hogy a fórum helyszínéül településükre esett a választás.

A nyitóbeszédet a Szakmai Házigazda képviseletében Bencsik János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium klíma-és energiaügyért felelős államtitkára tartotta, kiemelve azt, hogy az esemény koncepciója megegyezik a kormány rövid és hosszú távú energiapolitikai célkitűzéseivel: a megújuló energiák minél nagyobb számban történő alkalmazásával és népszerűsítésével.

Előadásában részletesen ismertette a kormány energia stratégiáját, kiemelve hazánk lehetőségeit a rendelkezésre álló alternatív és megújuló
energiaforrások tekintetében, amelyek nem eléggé kihasználtak például a biomassza, a geotermikus-és a napenergia terén. Ezeknek a kincseknek nagy szerepük van az ország gazdaságpolitikájában és a
fosszilis energiaforrások felhasználásának csökkentésében.

Ennek tükrében kiemelte például, hogy a 2020-ra számított napenergia részarány már megközelítheti a 3 százalékot, amely elsősorban a hőtermelés területén jelenthet kiugró fejlődést, de az évtized közepétől a fotovoltaikus termelés is felgyorsulhat. A hazai villamos energia átviteli rendszer rugalmatlansága a januártól történő átalakítással kiküszöbölhető, így a továbbiakban a napelemes befektetőknek a beruházás megtérülését biztosítana, amely 15 éves támogatási futamidővel egészülne ki.

Emellett a kiszámítható támogatási rendszer-egy időben az engedélyezési eljárások egyszerűsítésével -kedvezően befolyásolhatja a hazai napelem-és napkollektor-gyártást. A megítélt pályázati forrásoknak köszönhetően pedig csaknem 7 MWp (megawatt-peak) névleges
teljesítménnyel bővül, mintegy nyolcszorosára nő a jelenlegi 0,9 MWp hazai fotovoltaikus kapacitás.

Olajos Péter, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium helyettes államtitkára
előadásában a magyar zöld gazdaságélénkítésére és az állami szerepvállalás fontosságára fókuszált. Kiemelte, hogy a kormány határozott szándéka lendületet adni a zöld gazdaság fejlődésének, a megújuló energiaforrások hasznosításának.

Ebben fontos szerepe van a helyi cselekvési tervek kidolgozásának, hiszen a települések sok esetben nem ismerik saját zöld vagyonukat és azok lehetőségeit. Ezért feladat nemcsak a helyi megújuló energia-potenciálok felmérése, de egy megfelelő energiahatékonysági mutatórendszer bevezetése is.

Az Olajos Péter által megfogalmazott helyi potenciálok kiaknázásának ékes példájával szolgált Dr. Petrányi Csaba, Újszilvás polgármesterének előadása, aki a településen lezajlott komplex fejlesztéseket ismertette. Példájuk rávilágított arra, hogy a megújuló energiás beruházások a helyi adottságokhoz illesztve több módon is megvalósíthatók megfelelő hozzáállással.

Újszilvás a „zöld energiás” beruházásokat tekintve igazi sikertörténetet tudhat magáénak, hiszen országosan és nemzetközileg is példát mutat a megújuló energiaforrások hasznosításában: hőszivattyús és napkollektoros beruházásaikkal közintézményeik hőenergia ellátását biztosítják. Továbbá 2011-ben itt kerül átadásra Magyarország első napelem-parkja, amely a település közvilágítását és az intézmények teljes villamos-energia szükségletét látja el, a mintegy 400 kW teljesítményű „Naperőművel”. A település önkormányzata a Közép-magyarországi Operatív Programból 433 millió forintos támogatást nyert el, amely 0,4 MWp teljesítménnyel növeli meg a magyarországi mutatókat.

A szakpolitikusok, szakmai szövetségek, beruházók és szakemberek részvételével megrendezett fórum gyakorlati megoldásokat mutatott be a megújuló energia szektor szereplőinek projektpéldáin
keresztül.

Dr. Nádor Annamária, a Magyar Földtani Intézet kutatási igazgatóhelyettese a Szlovénia, Ausztria, Magyarország és Szlovákia osztott geotermikus erőforrásait tömörítő ún. „TRANSENERGY” projektet ismertette, amely a Nyugat-Pannon medence fenntartható gazdálkodásának komplex megalapozását segíti elő.

Ádám Béla, a HGD Kft. ügyvezetője a hőszivattyús hőhasznosítás hazai lehetőségeit a megvalósított projekteken keresztül szemléltette, hangsúlyozva a hazai geotermia potenciál, az elérhető megtakarítások és a széndioxid csökkenés mértékének nagyságát.

Hujber Dorottya, az Energiaközpont nemzetközi projektmenedzsere a 4biomass projekt eredményeit, míg Simon Tamás (Energia Központ Nonprofit Kft.) szakértő a föld, víz, és levegő energiatartalmának hőszivattyúkkal történő hasznosítását részletezte előadásában.

A szarvasi biogáz üzem eredményeiről Benyó András beszélt.

Szentpéteri István, az ENIN -Klaszter Kft. igazgatója a kelet-közép-európai környezetipari mintatérség kialakításának főbb szempontjait a magyar tudástapasztalatokkal tartotta megalapozottnak.

Zöldgalléros foglalkoztatás már hazánkban is megvalósult pozitív példája az ún. „Hidrogénfalu”, amely fejlődésének állomásairól, az ott élők önellátó rendszeréről, foglalkoztatásáról Dr. Nagy József, a Bükk-Mak Leader Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója számolt be.

A paksi atomerőmű képviseletében Süli János vezérigazgató-helyettes a RES-termelőkkel való együttműködésről és az ellátásbiztonság fontosságáról beszélt az erőmű jelene, jövője, és bővítésének ütemezése tükrében.

A Mátrai Gyógyintézet 2011-ben fejezte be épületenergetikai korszerűsítését, amely eredményeként a legnagyobb hazai levegő-levegő hőszivattyús projekt valósult meg. Kerényi Erika, a Mátrai Gyógyintézet mb. főigazgatója és Kiss Tamás, a Budatech Kft. ügyvezetője ezt a pozitív hazai példát hozták el a hallgatóságnak, míg Bíróné Kircsi Andrea, a Magyar Szélenergia Társaság titkára a szélenergia hasznosítás legújabb eredményeit ismertette.

Az épületenergetikai előadások sorában Kis Sándor, a Weber-Terranova marketing-kereskedelmi vezetője az energia megtakarítást célzó felújításokat, Czinege István, az OTP Bank Zrt., társasházi értékesítési szakértője ezek finanszírozási lehetőségeit emelte ki a lakóközösségeknél. Környezettudatos építés témában Dr. Reith András, a Magyar Környezettudatos Építés Egyesületének (HuGBC), elnöke tartott előadást.

Azonban nem csak a lakossági szektornak kínált a II. Valóságos Kincsesbánya Fórum újdonságokat. Donázy István, a B&V Group Zrt. befektetési tanácsadója a kereskedelmi ingatlanok fenntarthatóságáról beszélt az energiafelhasználás és üzemeltetés tekintetében, Németh László a Futureal csoport képviseletében a meglévő irodaépületek környezettudatosítására hívta fel a figyelmet.

Az elhangzott előadásokat összegezve a II. Valóságos Kincsesbánya Fórum 2011 tavaszán ismét teljesítette küldetését, hiszen olyan hazai megújuló forrásokból származó megoldásokat vonultatott fel, amelyek csökkentik Magyarország kiszolgáltatottságát, és egyidejűleg sikeresen valósítják meg a zöld gazdaság, mint új munkaerő-és energiapiaci modell kialakulását. Az eseményen elhangzott legfontosabb előadásokkal 2011 őszétől ismét találkozhatunk a Valóságos Kincsesbánya c. műsorban.

Addig is a Valóságos Kincsesbánya Nonprofit Társaság -melynek megalakulását Both Ildikó, a Valóságos Kincsesbánya projektgazdája a rendezvényen jelentette be -megkezdi munkáját, hogy olyan települési
iskolákat, óvodákat és közintézményeket támogasson energia tudatos beruházások megvalósításában, amelyek anyagi helyzetüknél fogva nem képesek finanszírozni, megújuló energiás beruházásaikat. A II. Valóságos Kincsesbánya Fórum e tekintetben is sikeresnek mondható, hiszen már a
rendezvény alatt több felajánlás érkezett a kezdeményezéshez. Az összefogásnak köszönhetően bátran mondhatjuk, hogy a Valóságos Kincsesbánya üzenete, hosszútávon Mindenkihez elér: Környezettudatos felelősségvállalás Magyarországért, energiatudatos gondolkodás a felnövekvő generációért! Formáljuk együtt hazánk szemléletét, hogy Mindenki megtapasztalja: VALÓSÁGOS KINCSESBÁNYÁBAN élünk!

Bővebb információ: http://valosagoskincsesbanya.eu
A sajtóanyag a a projekt engedélyével jelent meg az oldalon.


Cikk beküldés
Tisztelt Látogató, küldjön cikket és ossza meg gondolatait a többi olvasóval.