szélenergia

Vertikális tengelyű szélkerék

A kutatómérnök szerint találmánya egyszerre válthatná ki a fosszilis tüzelőanyagokat az energiaiparban, és állíthatná helyre a Föld sérült ózonpajzsát. Tar Károly, a Debreceni Egyetem meteorológiai tanszékének vezetője, az MTA energetikai bizottság megújuló energia albizottságának tagja kíváncsi Györgyi Viktor találmányára. A Magyar Szélenergia Társaság alelnökeként vitát kezdeményez az újításról.

A találmány ereje akkor mutatkozik meg igazán, amikor Györgyi Viktor összehasonlítja azt a lapátkerekes szélerőművel. Megtudjuk, hogy míg a hagyományos szélerőmű 3 méter/szekundum és 90-100 kilométer/óra sebességtartományban használható, addig a függőleges tengelyű találmány már 0,3 méter/szekundum erejű gyenge szellőnél is működik, és komolyabb viharban sem kell kikapcsolni. – Ez azért fontos, mert a szél a sebesség függvényében harmadik hatvánnyal hordozza az energiát. Vagyis nagy sebesség esetén óriási energia van az áramló szélben. A hagyományos szélerőművek azonban az energia növekedését teljesítménnyel nem tudják lekövetni.

További különbség, hogy Magyarország nagy részén változó irányú szelek vannak, amelyeket az én szélerőművem optimálisan fel tud használni. A lapátkerekes szélerőműveknél a teljesítmény fokozása érdekében csak a lapátok hosszának növelése áll rendelkezésre, ezt azonban nem lehet a végtelenségig megtenni, mert ezt a fizika törvényei nem engedik. A teljesítmény így behatárolt, körülbelül 2,8-3 megawatt körül van, amit matematikai egyenletekkel is igazolni lehet. Az én találmányom azonban gond nélkül megépíthető 10 megawattos méretben is. Kiépítéséhez ráadásul nem kell daru, mert a legnehezebb elem tömege sem haladja meg a száz kilogrammot. Karbantartása is egyszerűbb, mert a turbina nem a levegőben, hanem a földhöz közel van. A legfontosabb talán mégis az, hogy a függőleges tengelyű szélerőműhöz képest jelentősen olcsóbb a beruházás és karbantartás – sorolja újítása előnyeit Györgyi Viktor.

Dr. Györgyi Viktor kifejlesztette a függőleges tengelyű szélerőművet, ami az alternatív energiatermelés piacát forradalmasíthatja. A professzor a világszabadalmat nem viszi se Amerikába, se Kínába, itthon épít gyárat és kutatóintézetet. EU-s támogatást nem kapott eddig. A gyártás beindításához 50 milliárd forintra van szükség.


Szélerőművek napjainkban

Szélerőművek napjainkban

A szélenergia, elektromos áram termelésre történő hasznosítása mára vezető iparággá vált. A szélturbinák sorozatgyártása 1979-ben Dániában kezdődött 20-30 kW-os gépekkel. A modern szélturbinák energiatermelése eléri az oszloponkénti 5 MW-ot, miközben az elő- állítás költségei évről évre csökkennek. A szélerőművek kinézete is átalakult, az oszlopmagasság meghaladja a 100 métert, a műszaki megoldások (a lapátok alakja, anyaga, bevonó festékrétegek, az automatikus vezérlés stb.) egyre hatékonyabb működést tesznek lehetővé.


Az energiatárolás új módja - a jég

Az energiatárolás új módja

Napjainkban, a klímaváltozás árnyékában egyre inkább növekszik az igény a megújuló energiák, mint például a szélenergia hasznosítására. A zöld energiák többségével azonban az a legfőbb probléma, hogy - ellentétben a fosszilis tüzelőanyagokra épülő erőművekkel - rendkívül hullámzó teljesítményt nyújtanak, olykor a kelleténél több, máskor kevesebb energiát állítanak elő. Előbbi esetben a termelt plusz energia elveszik, míg az utóbbi esetben a fennmaradó hányadot egyéb, hagyományos forrásokból kell fedezni. A legsürgetőbb feladat tehát az alternatív, például a szélenergia tárolásának megoldása.


Szélerőműparkot támogat a Google

Szélerőműparkot támogat a Google

Már több százmillió dollárt költött el a Google a megújuló energiatermelésre, most az Észak-Dakota szeles síkságán felállított szélerőműparkot támogatja körülbelül negyvenmillió dollárral.

A Google 38,8 millió dollárt, azaz 8 milliárd forintot fektet be két észak-dakotai szélerőműparkba. Ezek összesen 169,5 megawattot termelnek, ez több mint 55 ezer háztartás energiaellátását biztosítja. A szoftvercég közlése szerint Észak-Dakota síkságai a világ legszelesebb területei közé tartoznak.


Szélerőművet építenének Medgyesegyházán - Békés Megyei Hírlap

Szélerőművet építenének MedgyesegyházánBékés Megyei HírlapAz építési engedélyezési eljárás már megkezdődött. A képviselő-testület örömmel fogadta az alternatív energiát termelő erőmű tervezésének hírét. KE.

Szélenergia

Szélenergia

A szélenergia megújuló energiafajta, amelynek termelése környezetvédelmi és költségelőnyei miatt rohamos ütemben nő a világban.
 
A szélenergia kitermelésének modern formája a szélturbina lapátjainak forgási energiáját alakítja át elektromos árammá. A szélturbinákat ma már ipari méretekben, nagy csoportokban is felhasználják szélfarmjaikon a nagy áramtermelők, de nem ritkák a kis egyedi turbinákat működtető telepek sem. Nagy előnye, hogy nem környezetszennyező és alkalmas hálózatba integrálható elektromos áram termelésére.
 


Cikk beküldés
Tisztelt Látogató, küldjön cikket és ossza meg gondolatait a többi olvasóval.
Tartalom átvétel
Alternatív energia hírcsatorna - iratkozzon fel rá !